Ej, Szindbád! Minek volt Sztambulba visszatérni. Hisz  oly sok szép város van a világban. Tán nem volt elég a százhét nő, ki életedben viszontszeretett, és őszülő szakállad, kopasz fejed cirógatásra vágyik?  Hisz kegyvesztett lettél a Fényességes Porta szemében, már fonták a selyemzsinórt, a csausz már megüzente veszted. Minek volt visszatérni Sztambulba? Hogy kopott, ócska rongyszőnyegeden kiszívhasd pipádat és a múlt fájó emlékein elmélkedhess?

Ej, Szindbád, hisz oly sok szép hely van elmélkedésre, hol múlt idők szerelmeinek emléke oly könnyedén rebben, mint finom selyem, mit szépasszony tart arca elé titkos találkáról hazafelé, hogy a szűk kis sikátorokban ténfergő részeg kocsisok, munkában megfáradt cselédlányok, a vacsorát lekéső piszkos gyerekek fel ne ismerjék.

Minek volt Sztambulba visszatérni? Vágysz bosszút állni? Vágysz olcsó kocsmák elkorhadt fapadjain sert és pálinkát inni, míg nyelved meg nem ered, s egy szép leány szemébe nézve beszélni oly dolgokról, mikről eddig soha? Vágysz gyilkolni?

Ej, Szindbád! Fordítsd meg hajód! Sztambul már nem neked való. 

Hajózz el más városokba, keress fel régen volt szerelmeket, melyek emlékei már megfakultak, mint fotográfiák a kirakatban, melyeket dideregve néztél nyári hajnalon a kis városban, hol egy éjszakát töltöttél, mert lekésted a vonatot, mely szeretődhöz vitt volna.

S megfakultak már bizony régi szeretőid arcai is, hisz oly sok év telt már el azóta, hogy örök szerelmet esküdtél nekik, s ígérted legközelebb újra jössz. Menj el hozzájuk, hogy szemedbe mondhassák: - Szindbád, már nem várok rád.

Keress fel régi kocsmákat, hol ittatok a magyar királyok egészségére Istvántól Károlyig, hol borgőzös fejjel szerelmes lettél egy széphangú, törékeny lányba, kit azóta országszerte ünnepelnek. Keresd fel az Alabárdost, hol fél éjszaka hallgattátok Petya történeteit orosz őséről, ki úgy szökött át a határon vasládájával, mint üldözött vad, mint földönfutó, s égkék szemében a cári Oroszország összes bánata, összes öröme láthatóvá vált, amint a sereskorsó fenekére nézett.

Keress fel régi tavakat, melyek vize oly hideg volt, mint a lány szíve, kivel mezítelenül fürödtetek, elszökve egyetemi órákról, s ki azt ígérte örökre tiéd marad.

Menj el ezekre a helyekre Szindbád!

Ne maradj itt!

Fordítsd meg hajód!

Sztambul már nem neked való.