Ehhh! Nem megy a lopás. Képtelen vagyok lopni. Bezzeg a Pityingernek, meg a Váradinak, meg sokaknak megy. Nekem nem. Pedig állítólag könyvet lopni nem bűn. De nekem még ez sem megy. Pedig igazából nem is kéne lopni. Csak hazudni. Nem vinném vissza a könyvtárba a könyvet, aztán odaállítanék szemlesütve a könyvtáros nénik elé és azt mondanám: „Kezitcsókolom, elhagytam, de kifizetem. És nagyon szívesen ki is fizetném, vagy megvenném akárhol, ha lehetne kapni. De nem lehet. Beszerezhetetlen. És én mégis képtelen vagyok ellopni. Nem is lopnék, csak „kedvezőbb pozícióból” tárgyalnék. Csak megvennék olyasmit, amit nem akarnak eladni.

Ugyan már! Most tudom, hogy a határidő lejártával, augusztus 31-én meg fogok jelenni a könyvtárban és vissza fogom adni a könyvet. Belém van kódolva. Pedig manapság az ember nagy büntetésre sem számíthat.

Nem csak ilyesmiért. Milliókért sem.

Múlt héten megszületett az első fokú ítélet a Sóstó-ügyben. B. János a Nyírinfo volt ügyvezetője valami 210 ezer forint körüli pénzbüntetést kapott?! És most nem arról van szó, hogy mit tettek, hanem ahogy tálalták. Akkor még képviselő voltam. Részt vettem a Nyírinfo felügyelőbizottsági ülésén. Kérdéseket tettem fel. Nem voltak hajlandók szó szerinti jegyzőkönyvet felvenni. Majd nekem esett az önkormányzat akkori cégekért felelős embere, plusz a szocialista felügyelőbizottsági tag, hogy miért látok én abban bármi kivetnivalót, hogy a cég kifizetett, teljesítési igazolással igazolt egy el nem végzett munkát. És én csak néztem ki a fejemből, hogy más is hallja ezt vagy csak én képzeltem, hogy hallom. Na mindegy, mondtam magamban, majd a bíróság eldönti, hogy van-e benne kivetni való. A bíróság úgy döntött, hogy van. Csak nem sokkal súlyosabb dolog milliókat kiszámlázni közpénzből, munka nélkül, mint közlekedési szabálytalanságot elkövetni. Vagy vegyük azt, hogy megbüntetett a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 60 ezer forintra, mert elfelejtett a könyvelőm egy nullás bevallást beadni. Bűn és bűnhődés. Magyarország, 2012.