A sok tudás, amit magadba szívsz, egy napon nyomtalanul eltűnik, és nap mint nap elvész az emberi ostobaság végtelen tengerében. Hiába olvasol ezer oldalakat, nincs az a könyv, ami választ ad a hiábavalóságra, az ürességre. Nincs az a könyv, ami megválaszolja a kérdéseidet. Nincs az a könyv, ami megnyugvást nyújt.

A világ kiürült. Eltűntek a mesék, mítoszok, legendák. És eltűntek a csodák is. Ne higgy a sorsban. Ne higgy a pénzben. Minden eltűnt. Ami marad: pletyka, árulás, fúrás, hálátlanság, bosszú, kicsinyesség, irigység, önzőség, pózok.

Látod, senki nem kíváncsi ránk. Látod, senki nem szeret minket. Látod, senki nem kérdez meg minket. A válaszokat előre gyártják. Ítélkeznek. Megmérettettünk és könnyűnek találtattunk.

Hiába járt köztünk Buddha, Jézus és Mohamed. Tanításuk terméketlen talajra hullott. Kevesebbet ölünk? Jobban szeretjük felebarátainkat? Kevésbé kívánjuk, ami a másé?
Minek kellenek nekünk istenek, hiszen faragunk magunknak bálványokat? Műanyagból, eldobhatót, újrahasznosíthatót.

Ha hatalmasok között jársz, légy türelmes! Látod, türelmes vagyok én is. Mosolyogj! Mosolyogj, még ha gyűlölsz is! Látod, mosolygok én is. Ha kérdeznek, válaszolj! Látod, válaszolok én is. Hazudj ha várják! Látod hazudok én is. Nem ettől kárhozunk el.

Ne nézz, csak láss. Ne hallgass, csak hallj. Jegyezz meg mindent, tedd el, őrizd meg, még szükség lesz rá.

Türelmes vagy. Látod én is próbálok az lenni. Látod, én is próbálok várni, még ha nehéz is.

És ha néha úgy érzed, hogy nagyon nehéz, gyújtsunk rá egy jó cigarettára, koccintsuk össze poharunkat, s mi benne van, talán órákra visszahozza a reményt, hogy ez a világ nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Mert ezek vagyunk mi. Emberek, az ő képmására.