A gyilkosság a legnagyobb bűn, amit egy ember ellen el lehet követni. Attól, hogy valaki elkövette ezt a bűnt, van e jogunk nekünk is – mint társadalomnak – elkövetni ugyanezt a bűnt?

Véleményem szerint nincs.

Az más kérdés, ha az én gyerekemmel tették volna ugyanezt, biztos megölném az illetőt. De az az én magánügyem lenne, én követnék el bűnt.

De mi, a társadalom, nem tehetjük meg ugyanezt.

Én sem gondolkodtam mindig így. Fiatal koromban harsány militarista voltam. Ha háború van, első szóra jelentkeztem volna önkéntesnek. De a kislányom megszületése óta pacifista lettem. És egyre inkább gyűlölöm és ellenzem az erőszak minden formáját. Nincs az az ügy, nincs az a cél, ami mentség lenne arra, hogy embereket gyilkoljanak, hogy árvákká és özvegyekké tegyünk embereket.

A halálbüntetés nem büntetés. Ha valakit megölünk, nem bűnhődik meg a bűneiért. Mások halála nekünk fáj, ittmaradóknak. Ha P. Lászlót megöljük, anyjának, apjának - meg ki tudja, milyen rokonai vannak még – fogunk hosszan tartó fájdalmat okozni, nem P. Lászlónak.  P. László a halála előtti pár órában élne át valószínűleg kibírhatatlan érzéseket. És ennyi. Kivégzésével megszabadítanánk kínjaitól.

Nem. Úgy gondolom, hogy aki ilyen bűnt elkövet, annak sok-sok éven keresztül kell szenvednie. Sok-sok éven keresztül. Egész életében.

És a baj itt van. A magyar büntetés-végrehajtás nem jelenti feltétlenül ezt a szenvedést. Amikor sorkatona voltam, meglátogattuk a Váci Fegyház és Börtönt. A fegyházra ítéltek élete nem volt azért leányálom. Egy kb. 10 négyzetméteres cellában voltak nyolcan. Hetente egyszer hagyhatták el a cellát mosakodás céljából. Amikor bementünk a cellába, úgy siránkoztak, mint egy kisgyerek, hogy nagyon kicsi a hely. A börtönparancsnok csak úgy a szája széléről visszaszólt, hogy nem kell bűnözni, és akkor nem kerülnek ide.

Nem voltak kellemesek a körülmények. De úgy gondolom, hogy ez még túl jó egy ilyen típusú gyilkosnak, mint P.László. Amikor ott voltunk, egy börtönlakó egy napra háromszor annyi pénzből kapott ellátást, mint egy sorkatona. Ez a szégyen. Ezen kell változtatni. Sokkal szerényebb ellátást, és kemény fizikai munkát. Reggelire száraz kenyér, ebédre vizes lötty, mellé mócsingos hús, vacsorára száraz kenyér. Napközben kőtörés, meg cipelés. Természetesen értelmetlen, kemény munkát. Mondjuk kövek cipelése „A” pontból „B” pontba, majd „B” pontból „A” pontba. És mindezt életfogytig.